Herbalista

Kakukkfű - grapefruit

2015. március 12. - Herbalista

Ismét egy recept következik, most azonban nem a leggyorsabb fajtából, hiszen ez egy kétlépcsős koktél lesz. Alkotóelemei a kakukkfű és a grapefruit, melyeknek szintén vannak gyógyító hatásai. Így hát lássunk is bele, milyen kellemes hűsítőt tudunk összehozni!

cikk24.jpg

Tovább

Tinktúra tippek 3. : gyűjtés, arányok, százalékok

Tinktúrákból sosem elég, így folytatódjon hát a komolyabb, nehezebben elkészíthető sorozat következő része. Arról, hogy általánosságban hogyan kell elkészíteni, már írtam. Azonban részletesen még sosem fejtettem ki az ebben rejlő titkokat. A mostani cikkben a tinktúrák arányairól, dózisairól, százalékairól fogok írni. Lássunk is bele!

tinctures-large.jpg

Tovább

Ginkamilla

A kamilla következik a porondon, mint koktélalapanyag. Mondhatni az egyik legismertebb gyógynövényről beszélünk, sokrétű felhasználhatóságáról ismert, hiszen mind külsőleg, mind belsőleg is alkalmazható.
A gyógynövény virágzatát forrázva használjuk fel teaként, amelyet kb. 10-15 percig hagyunk állni. Fogyasztása enyhíti a gyomor- és bélpanaszokat, emellett emésztésserkentő is.
A légutakat tisztítja és fertőtleníti ha inhalálva használjuk fel, emellett gargalizálhatunk és öblögethetünk is vele. A száj, torok és az íny gyulladásait is képes csökkenteni. Külső felhasználás esetén borogatásként, fürdőként szintén gyulladáscsökkentő hatása van, azaz bőrbetegségekre kitűnő, mint pl.: pattanások, aknék, sérülések.

cikk23.jpg

Tovább

Teákról általánosságban 2.

A teák bemutatásáról szóló cikk folytatása megérkezett, az előzőt itt olvashatjátok.

A tea készítés során általánosságban 3 - 9 gramm teafüvet használunk fel, s ennek áztatási idejével tudjuk szabályozni annak intenzitását a legegyszerűbben. Ha szeretnénk kicsit jobban beleásni magunkat, akkor szembetalálkozhatunk a felöntési idővel, víz hőmérséklettel, a tea adag megváltoztatásával. Érdekesség lehet még a teafű többszöri felhasználása is, hiszen a tea színe, illata, íze képes felöntésenként megváltozni. Így igen nagy különbségek adódhatnak egy egyszerre elkészített vagy egy többszöri felöntéssel elkészített tea között (pl.: a zöld tea esetében második felöntéstől kezdve más jellemzőkkel bír a tea).

Nem elhanyagolható a tea másik alapösszetevője, a víz sem. Javallott a normális, csapi víz esetében először felforralni, majd azt lehűteni a kívánt hőfokra (pl.: 60-70 fok). A teázásra alkalmas víz azonban az alacsonyabb ásványi anyagot tartalmazó ásványvizek. (részletes teázási útmutató hamarosan!)
Most azonban folytatódjon a tea típusok általános bemutatása!

cikk22.jpg

Tovább

Mojito variáció: Campari és bazsalikom

A közkedvelt Mojito egyik variációját fogom bemutatni ebben a posztban. Az eredeti koktél mentalevéllel, lime hozzáadásával, rum, cukorszirup és ásványvíz hozzáadásával készül el. Ez a változat színre vörösesebb, ízvilágra sokkal összetettebb a campari és a bazsalikom miatt. Az elkészítése roppant egyszerű, így könnyen elkészíthetjük otthon is.cikk21.jpg

Tovább

Teákról általánosságban 1.

Ez az írás a teákról fog általánosságban beszámolni, arról, hogy milyen fajtái vannak és miben különböznek egymástól. Igaz, volt már erről kitéve egy videó itt a blogon, azonban ez angol nyelvű volt. Így itt egy hasonló részletességű, gyors összefoglaló ahhoz, hogy tudd mit iszol.

A teafogyasztás erősíti az immunrendszerünket, javítja a kedélyünket, serkenti az agyműködésünket és nem utolsó sorban elősegítheti a napi rutinunkat. Értem ezalatt a reggeli ébresztő, vagy az esti lazító hatású teát. Számos tea fajta létezik, így most a részletes bemutatásuk következik.

cikk20.jpg

Tovább

Gin plusz kakukkfű

A kakukkfű az árvacsalánfélék családjába tartozik. Erős, kámforos illatáról lehet felismerni, így csínján kell vele bánni felhasználás során. Fertőtlenítő, immunrendszer erősítő és nyákoldó, köptető  hatása van. Kiváló gyógyhatásai közé tartozik a köhögés csillapítása, emellett enyhíti a szájüregi gyulladásokat és az orrdugulást. Ha gyógyteát készítünk belőle, akkor forrázva tegyük azt.
Most azonban egy koktél készül belőle!cikk18.jpg

Tovább

Gyógyteák aranyszabályai

A gyógynövényekből készült teákról mára már közhelyes beszélni vagy írni, hiszen több tucat könyv, oldal és kiadvány is foglalkozott már a megfelelő elkészítésükkel, hatásaikkal. Ezzel ellentétben azonban, fontosnak találom leírni az aranyszabályokat, hiszen egy ilyen oldal megköveteli ennek meglétét, illetve lehet, hogy vannak olyan olvasók akik még nem elég jól informáltak. Így hát lássuk ezredjére vajon mi változott :)

cikk17.jpg

Tovább

Arany koktél - kurkuma és tonik

Eljött a az ideje annak, hogy a blog találkozzon a kurkumával is. A kurkuma nem más mint egy fűszer, gyógynövény, amelynek gyökértörzsében, gumójában található sárga festőszín miatt kedvelnek annyira.
A gyömbérek családjába tartozik, sokszor emlegetik indiai sáfrányként is. A curry fűszernek illetve a paradicsomos koktéloknak, az ismert Worcestershire- szósznak az egyik alapösszetevője.
Gyógyhatását tekintve kifejezetten jót tesz a bélműködésnek, ízületeknek, illetve a májnak. Érdekesség még, hogy a keleti világban arcmosó vízként is ismert, hiszen tisztítja a pórusokat, serkenti a vérkeringést és fénylő, aranyló színt kölcsönöz az arcnak.
Viszont térjünk is a mai koktélunkra, hiszen nemcsak ezt a nagyszerű növényt, hanem a füst tinktúránkat is felhasználhatjuk végre.cikk16.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása